Helkaland

Szerző: Tiffany Reisz

Kiadó: Művelt Nép, 2017

Fülszöveg: 

Varázslatos ​időutazás, mese veszteségről és bátorságról, és egy asszonyról, aki felfedezi, hogy a sorsát homokba írták, nem pedig kőbe vésték.

Fay Barlow fuldoklik. Imádott férje, Will halála után képtelen menekülni fájdalmától, többnyire föl sem kel az ágyból. Ám amikor munkát ajánlanak neki Dél-Carolina legendás fövenyein, elvállalja, mert a fényképészet maradt az egyetlen szenvedélye. 
Az elbűvölő tengerparti városkában Fay ismét szerelembe esik, amint megpillantja az omladozó, mégis gyönyörű Bride szigeti világítótornyot, és megszállottja lesz a Fény Asszonyát övező legendának -aki a toronyőr lánya volt, és titokzatos körülmények között fulladt vízbe, 1921-ben. 
Fayt valami rejtélyes okból úgy vonzza a világítótorony, mint pillangót a fény. Egyik este, amikor odalátogat, leteríti egy hatalmas hullám, egy ellenállhatatlan erő pedig a múltba húzza – egy szerelmi történetbe, amely nem az övé.

A sors megváltoztatható. Az összetört szívek meggyógyíthatók. De szerethet-e vajon két férfit, akiket egy emberöltő választ el?

Értékelés: 3,5/5

Amikor az ember elveszítette a reményt, akkor azon a helyen kereste, ahol utoljára megvolt, és az mindig a múlt volt. Egyszer talán eljutnak odáig, hogy ne nézzenek a múltba, hogy reményt találjanak, hanem elkezdenek egymásra nézni, ahol a remény valójában lakozott.

Nagyon szeretem Tiffany Reisz Eredendő bűnösök sorozatát, nagyszerűn ír, nagyon színes karakterekkel dolgozik és letehetetlenek a könyvei. A Fény az éjszakában egy teljesen más stílusban íródott történet, ami jó és kicsit rossz is egyben. Én alapból nem szeretem az időutazós könyveket, de az írónő miatt elolvastam. Szerintem ezt a könyvet valaki vagy nagyon szereti, vagy egyszerűen csak gyorsan le akarja tudni és elfelejteni. Nem egy izgalmakkal teli történet az biztos, mégis valamilyen szinten "csodálatra" méltó. A történet rengeteg leírást tartalmaz, ami nagyon megkönnyíti azt, hogy magunk elé képzeljük a helyszíneket és a szereplőket, de egy idő után szerintem kicsit sokká válik, már-már unalmassá. 

A történet főszereplője Fay rengeteg rossz dolgon megy keresztül, az egyik férje meghalt, a másik férjétől pedig éppen élvállt. Ezért vállal el egy fényképészmunkát, hogy végre kiszabaduljon a mindennapokból és új életet kezdjen. Fayt elkápráztatja a Bride sziget és annak világítótornya, így mindent szeretne tudni róla és akit csak lehet felkeres ezzel kapcsolatban. Miközben kutat rátalál egy régi fényképre és olyan dolgot lát, amire egyáltalán nincs felkészülve. Carrick a régi világítótorony őre teljesen úgy néz ki, mint Will a halott férje. Ezután Fay felkeresi Pat Cahill atyát, aki mesél a régi legendáról és felhívja Fay figyelmét, hogy ne merészkedjen a vízbe. Fay ezután természetesen belemegy az óceánba és olyan történik, amire sohase számított. Egy teljesen más korban landol, valaki más életét fogja élni és a toronyőr teljesen úgy néz ki, mint a halott férje. Nem egy bonyodalommentes életbe csöppent és Fay rájön, hogy valami mindig visszahúzza a valódi életébe, így rá kell jönnie mi az, ha a múltba szeretne élni.

A történet röviden ennyi, de a cselekmények nem is túlzottan izgalmasak, csak a sok leírás miatt olyan hosszú a könyv. Nekem nagyon sok rész volt vontatott, unalmas, csak a végefelé jött egy-két izgalom. A szereplőket sem tudtam igazán megkedvelni, Fay nagyon sokat vacilál, nem egy magabiztos személy. Carrick pedig nem igazán áll a helyzet magaslatán, igaz a korának megfelelően viselkedik és tiszteli a nőket, mégis valami nagy szenvedélyre számítottam a két szereplő között, de csak pislákoló parázs lett belőle. Az 1920 évekbe megyünk vissza, amit sokan nem tudunk elképzelni, de az írónő nagyon jó leírást adott, így megismerhetjük az akkori életkörülményeket, viseleteket. Faynek elég nehéz dolga van mikor idecsöppen, de igazából elég hamar a helybe rázódik, hiszen mindig is imádta ezt a kort. Viszont voltak ismétlődő mondatok, mint például Faynek mi minden modern dologról kell lemondani, elhagyja a kényelmest, hogy a múltban éljen. Ez minimum ötször biztos le van írva, amit kicsit soknak éreztem, olyan mintha az írónő nem tudott volna mással érvelni. Ezenkívül még az atya volt nagyon kedves személy, aki próbálta Fayt ésszerű érvekkel belátásra bírni, mi minden történhet ha a múltban marad. Neki is lett volna lehetősége ott élni, de nem érezte volna magáénak azt a kort. Illetve aki Carrick házánál segédkezett Dolly volt nagy kedvenc. Egy tizenéves süket lány, aki rengeteg házimunkát végez, nagy szíve van és imádja a varrást és a lakberendezést. Nagy jövő áll mögötte, ami Faynek is köszönhető, aki folyton biztatta. Ami néha feldobta a történetet az Fay visszatérése a saját korába. Folyton visszahúzta az óceán, aminek nem tudta igazán az okát, viszont a végén erre is fény derül.

Összességében nem rossz történet, de engem nem varázsolt el. Gyönyörű leírásokat tartalmaz, kedves szereplők vannak a történetben, akiket igazán lehet szeretni. Aki szereti az időutazós regényeket, annak biztosan tetszeni fog. Sajnálom, hogy nem volt a történetnek olyan nagy izzása, egy kis szenvedélyt igazán beletehetett volna. Számomra felejthető egy történet volt, amit nem hiszen hogy újraolvasok.